Praktikus szájbilincs
A ragadozó halak fogva tartásának ismert eszköze a rugalmas drótból készített szájbilincs, amit rendszerint hosszabb-rövidebb zsinórral rögzítünk valami fix ponthoz. Ha egyetlen halat kell így elhelyeznünk, nincs is gond. Természetes parton még a több külön zsinóron lévő bilincs is könnyen használható – kissé más azonban a helyzet, ha csónakból vagy korlátozott hozzáférésű épített magas parton (pl. mólón), stégen horgászunk. Ilyen esetben jól jöhet egy praktikus, több halat is egy zsinóron rögzítő megoldás.
A rablóhalra horgászók körében maga a szájbilincs nem jelent újdonságot: a konyhára szánt kisebb és közepes méretű ragadozó halak élve tartásának eszköze. A kereskedelemben több méretben és különböző változatokban (egyszerű és biztosított) kapható, nem ritkán eleve zsinórra szerelve. Utóbbiak általános jellemzője, hogy egy zsinórra egy bilincs kerül – ez ésszerű is abból a szempontból, hogy az újabb fogott halak bilincsre csatolása esetén nem célszerű kirángatni a már raboskodó zsákmányt. Az ilyesmi különösen a kényes süllőt (és a még alélt balint…) viseli meg, akár ezen is múlhat, hogy kiheveri-e a fárasztás és a horogszabadítás sokkját, azaz terveink szerint élve tartható marad-e a horgászat (netán a többnapos túra) végéig. Partról horgászva – ahol rendszerint szinte bármennyi jó és egymástól is elég távol eső zsinórrögzítési lehetőséget találunk – nem is kell bonyolítani a rendszert: egy zsinóron egy bilincs… csak legyen kéznél annyi ilyen együttes, ahány halra számítunk (= ahány halat – akár több napig – élve akarunk tartani)! Magas partról, stégről és főleg csónakból horgászva már más a helyzet: nem lehet akárhány zsinórt büntetlenül belógatni, mert a mozgó halak összekeverik, összegubancolják őket, ami miatt sajnos gyorsan elpusztulhatnak. Stégen a horgászállás lábaira, csónaknál a rögzítő karókra, horgonykötelekre is feltekerhetik a könnyű drótbilincshez tartozó pányvát, ami hasonlóan előnytelen. Itt tehát az egyetlen zsinóron rögzített több bilincs kifejezetten kívánatos, viszont az újabb zsákmányok miatt jó lenne nem felcibálni a már bilincsen raboskodó halat / halakat… mi hát a megoldás? Egyszerű: lesúlyozott (!) tartópányván nem fix, hanem mozgatható szájbilincseket hordozó együttest kell összeállítani, amivel az újabb fogott hal a többi zavarása nélkül „küldhető” le a hűvös mélységbe!
Az ötlet egyáltalán nem új. Sőt, meglehetősen régi, leírása már Antos Zoltán szakirodalmi műveiben is szerepel. Én is azok alapján készítettem el e segédeszközt. Ajánlom mindenkinek, aki fantáziát lát benne – a gyakorlatban bevált!
Vegyük sorra, milyen anyagokra lesz szükségünk e praktikus rendszerhez: 30-40 cm-es, kis átmérőjű réz- vagy acélcső, erős kulcskarikák, perlonkötél, fonott horgászzsinór, ütközőnek alkalmas erős és vízhatlan anyag, körteólom és persze a szájbilincsek (kerékpárküllőből akár ezeket is elkészíthetjük házilag). Szerszámok, segédeszközök terén fémfűrész, fémfúró, lapos és félgömb-reszelő, fogók, éles kés vagy olló, öngyújtó kell majd (egy masszív, barkácsolásra szánt alátét és egy satu sokat segíthet).
 |
|
Első lépésként vágjuk méretre a fémcsövet
|
 |
|
Én – mivel ez volt kéznél – acélcsövet használtam (egykor zászlótartó rúd volt kishajón)…
|
ez is kiválóan megfelel erre a célra, de rézcsővel sokkal könnyebb dolgozni!
 |
|
Az azonos hosszúságúra vágott csövek végein gondosan reszeljük le a sorját: kívül lapos reszelővel…
|
|
… belül félgömb-reszelővel
|
 |
|
Fúrjuk ki a csöveket egyik végük közelében
|
 |
|
Acélcsőnél e műveletet érdemes több lépésben végrehajtani (először vékonyabb fúrószárral átfúrni, majd ezt tágítani). Rézcső átfúrása nem okozhat gondot
|
 |
|
A beszerzett kulcskarikák méretének ismeretében jelöljük ki a csővégeken a fúrandó két lyuk távolságát…
|
 |
|
… mert csak így tudjuk majd
|
 |
|
… helyére fűzni őket
|
 |
|
Ha ez sikerült, a nehezén túl vagyunk – legalábbis az első egységnél…
|
 |
|
… de a többi is gyorsan elkészül
|
 |
|
A perlonkötél végét olvasszuk meg, hogy szálasodását megakadályozzuk
|
 |
|
Fűzzük fel a zsinórra a megfelelő tömegű ólmot (én 50 g-ost használtam – ha valaki bizonytalan, ide karabinert vagy karabineres forgót is rögzíthet, amivel megoldható, hogy cserélhesse a súlyt)
|
 |
|
A zsinórt célszerű levarrni (de csomózni is lehet)
|
 |
|
A fonott zsinórral levarrt hurok rendkívül erős, ugyanakkor diszkrét, nem eredményez olyan vastagodást, mint ami egy csomónál kialakul
|
 |
|
A teljes biztonság kedvéért érdemes ragasztással fixálni az öltéseket
|
 |
|
Az így rögzített súlyra húzzuk le az első ütközőt (előzőleg le kell szabnunk a kívánt zsinórhosszt!)
|
 |
|
Ez a műanyagdarab elemes bútor távtartója volt valaha – ütközőnek bármilyen megfelelő méretű,
|
vízálló és kellően erős anyag alkalmas lehet
 |
|
Az első ütköző után húzzuk a zsinórra az első cső-kulcskarika egységet…
|
 |
|
… amit – értelemszerűen – felváltva követnek az ütközők és a hasonló egységek
|
 |
|
A zsinórra megfelelő sorrendben felhúzott elemek kulcskarikáira…
|
 |
|
… már felfűzhetjük a szájbilincseket is
|
 |
|
A zsinór rögzítendő végénél igencsak előnyös, ha egy szűkítővel változtatható méretű hurkot alakítunk ki (a szűkítőn belüli hurokba mindig fűzzünk ütközőt, ellenkező esetben a hurkot véletlenül áthúzhatnánk rajta!)
|
 |
|
A zsinór végére érdemes vízálló (és persze a zsinór méretéhez illő öblű) karabinert tenni
|
 |
|
Itt – mivel nincs csúszó ütköző – a megszokott, csomóval való rögzítés is megteszi (a zsinór végét itt se felejtsük el kissé megolvasztani!)
|
 |
|
A kész „szerszám” kis helyen elfér
|
|
|
A kész „szerszám” kis helyen elfér
|
 |
|
A halakat így határozottan könnyebb a horgászat végéig élve tartani
|
A csöves-szájbilincses rendszer előnye, hogy a halakat nem engedi összevissza úszkálni, miközben a cső zsinóron való körbefordíthatósága (és a szájbilincsre fűzött forgókapocs) miatt nem is bénítja meg mozgásukat. A csövek és a végólom súlya révén a halakat stabilan az adott mélységben tartja, ezért azok nyugodtabbak, kevésbé próbálnak nekiiramodva kitörni, és ha mégis, akkor sem érnek el olyan lendületet, ami a zsinór kifeszülésével a vízfelszínig felrántaná őket. A szeparált, sorban használatba vehető bilincsek a korábban fogott zsákmány felesleges (akár többszöri) felhúzását, kényszerű szárazra tételét küszöbölik ki úgy, hogy nincs szükség több zsinór a csónakban kéztávolságon már kényelmetlenül kívül eső elhelyezésére sem.
Stégről használva érdemes a végólmot a horgászállás lábától kissé messzebbre vetni, és az első halat már az így, ferdén befelé vezető zsinór mentén leereszteni (a fáradt hal rendszerint engedelmesen követi a fémcső finom húzását). Ahol az aljat nagyon iszapos, ezért oxigénhiányos lehet, ott célszerű jóval az ólom fölött megütköztetni az első csövet – ezt akár a megfelelő magasságban időszakosan létrehozott hurokkal, oldható csomóval is biztosíthatjuk.
Aki egész éjszakás vagy több napos horgászat során fogott és konyhára szánt halait szeretné a hazaindulásig élve tartani, annak jól jöhet, ha ilyen kiegészítő is van a táskájában.
Hegedűs Dávid
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
